CRM Guru – egy rugalmas crm szoftver

CRM Guru – egy rugalmas CRM szoftver

crm szoftver logó

(ha angol nyelvű verzióra lenne szüksége, akkor vegye fel a kapcsolatot irodánkkal ITT)

Fontos, hogy ne csak új ügyfeleket szerezzünk, hanem tartsuk meg a régieket is. Egy cég sikerét főként az jelzi, hogy mennyi ügyfele van. Lehet bármilyen jó a termékünk, de ha nincs rá vevő, és nincsenek ügyfeleink, akkor az semmit sem ér.

Minden cég célja tehát a sikeresség és az ügyfelek elégedettsége. Ezt úgy tudjuk elérni, hogy minél többet tudunk róluk.

Ami még fontosabb, az az, hogy az ügyfelekről meglévő információk ne csak meglegyenek valahol, hanem egy jó rendszerben áttekinthetően és könnyen hozzáférhetően legyenek meg.

Minél nagyobb egy cég, annál nehezebb az ügyfeleket nyomon követni és foglalkozni velük.

Ilyen esetekben már szükség van egy jó CRM programra. Ennek egyszerre kell támogatnia az ügyfélkapcsolatok után követését, és az értékesítési és marketing tevékenységeket is. Ezen kívül egy CRM szoftver nem csak az ügyfélkezelésben segít.

Segíti az árbevétel növelését is azzal, hogy hatékonyabbá teszi az ügyfélkezelést és a megrendelések kezelését.

Termékből és szolgáltatásból nagyon sok van Magyarországon, így nehéz kitűnni és kitörni a versenytársaink közül. Napjainkban már elvárt, hogy az ügyfeleinket kiemelt ügyfélként kezeljük és ezt Ők is elvárják tőlünk. Nem egyszerű mostanság új ügyfeleket szerezni, de a régieket megtartani sem könnyű. A már korábbi és elégedett ügyfeleink megtartásában nyújt nagy segítséget a CRM rendszerünk.

CRM szoftverünket azoknak ajánljuk akik:

  • Ügyfelekkel dolgoznak
  • Egy-egy ügyféllel több munkatárs is kapcsolatba lép
  • Végigszeretnék követni egy-egy ügylet lefolyását.
  • Pontos információt kapni, hogy ki lépett vele kapcsolatba, mit szeretett volna az ügyfél stb.
  • Az ajánlatkészítést egyszerűsíteni (standardizálni) szeretnék
  • Szeretnének postai leveleket, faxokat, megszemélyesített e-maileket küldeni és hatékony marketing kampányt folytatni
  • Szeretnék látni, hogy egy-egy ügyfél vagy ügyfélcsoport felé, hogyan folytak az ügyletek
  • Szeretnék, hogy mindig tőle vásároljon az ügyfél és ne csak egyszer
  • Fontos az ügyfelek 100%-os megelégedettsége
  • Nyomon követné és mérné a munkatársak tevékenységét.

Amennyiben úgy érzi, hogy ezek Önre is igazak, akkor kérjen bővebb információt a CRM programunkról.

Az alábbi gombra kattintva kérheti a Projekt szoftver, Projekt rendszer bemutatóját!

Próbálja ki díj, és kockázatmentesen a Projekt szoftvert. A letöltéshez kattintson az alábbi gombra:

Amennyiben szeretné, szakértőnk felveszi Önnel a kapcsolatot, hogy átbeszéljék az Önök igényeit. 

Egy CRM szoftver rengeteg kényelmi és különleges funkciót tartalmaz.

  • Testreszabható kinézetileg és funkcionálisan egyaránt.
  • Korlátlan számú kapcsolattartó, cím, telefonszám és esemény vihető fel cégenként.
  • Modern naptárrendszer, melyben kioszthatjuk a feladatokat a munkatársainknak egy-egy ügyfélhez hozzárendelve.
  • Pontosan lehet követni az eseményeket. Egy-egy megtörtént eseménynél megadhatjuk a kezdeményezőt, a kezdeményezés dátumát, az esemény típusát és még sok minden mást.
  • Ügyfeleinket több csoportba is besorolhatjuk.
  • Modern adatrács, mely a felhasználókat is lenyűgözi a tudása alapján.
  • Az ügyfél státuszok színe módosítható.
  • A kijelölt cég könnyen átlátható névjegykártya üzemmódban. A mezőkhöz gyorsgombok vannak fűzve, ezzel is megkönnyítve a kezelést. (pl. Skype hívás).
  • Teljesen egyedi levélsablonok.
  • Jelzi a születésnapokat és a névnapokat.
  • CRM programunk automatikusan küldd ki névnapi köszöntőket.
  • Excel file-ba, képernyőre vagy nyomtatónak kiküldhető szűkített vagy bővített feladatlista.
  • Többfelhasználós jogosultságrendszer.
  • 32 kinézet sablon van a CRM programunkban, így egy kattintással kiválaszthatja az önnek legmegfelelőbbet.

Videók a CRM program használatáról

(A videó lejátszásához kattintson a képre)

CRM Rendszer áttekintés

CRM Rendszer: Naptárak kezelése

CRM Rendszer: keresés, szűrés, rendezés és csoportosítás

CRM Rendszer: Feladatkiosztás magamnak és kollégáknak

További részletes információt a CRM Guru weboldalon találhat!

Az alábbi gombra kattintva kérheti a Projekt szoftver, Projekt rendszer bemutatóját!

Próbálja ki díj, és kockázatmentesen a Projekt szoftvert. A letöltéshez kattintson az alábbi gombra:

Amennyiben szeretné, szakértőnk felveszi Önnel a kapcsolatot, hogy átbeszéljék az Önök igényeit. 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Bővebb információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás