Projekt fejlesztési napló

Projekt fejlesztési napló és CRM szoftver fejlesztési napló

A szoftvert folyamatosan fejlesztjük

Crm szoftver és projekt szoftver fejlesztések: 2024 év

  1. Ügyfél információs ablak bővítés: Crm megtörtént eseményekkel
    Az Ügyfél Információs Ablakban már el lehet érni a Crm megtörtént eseményeket az Egyéb fül alatt.
  2. Crm Naptár: Évváltás
    Felgyorsítottuk az évváltást a Crm Naptárban, valamint a könnyebb kiválasztás miatt az évváltási listában fordított sorrendben vannak az évek (pl. 2024,2023, 2022 stb.).
  3. Crm: Bővített lista – Intervallumra
    Crm programban a “Crm: Bővített lista – Intervallumra” varázsló kibővítettük az eddigi ‘Összes ügyfél’ és a ‘A következő lépésben kiválasztott ügyfél’  opciókat az ‘Aktuális ügyfél’ választási lehetőséggel, mely alapértelmezett lett. Így ha már a “cél ügyfélen” állunk a Crm szoftverben, alapértelmezésként az ő eseményeit listázza ki a jelentés.
  4. Crm esemény: Eltelt idő
    Crm szoftverben az “Esemény óta eltelt idő” gombra kattintás már nem csak az esemény óta eltelt napok számát írja ki, hanem kiszámolja, hogy hány év, hónap, hét és nap telt el azóta.
  5. Crm Naptár: Több napos esemény
    Ha a Crm programban egy több napos eseményt hozunk létre,  “Ragadós” címkét nem veszi figyelembe átmozgatáskor. Más szavakkal: csak az egynapos ragadós eseményeket mozgatja át a következő napra, ha nem voltak elvégezve.
  6. Raktár közti szállítólevél -> Crm naptár bejegyzés
    Be lehet állítani az ügyviteli programot úgy, hogy a raktárak közötti szállítólevél befejezése után automatikusan megnyissa a Crm szoftver új esemény ablakát. A program előre kitölti az esemény témáját a szállítólevél sorszámával, valamint a forrás- és célraktár neveivel. A felhasználó mentés előtt szükség szerint módosíthatja az esemény adatait.
  7. Ügyfelekhez saját bankszámlaszám feltüntetése a számlán
    Saját bankszámlaszámot lehet rögzíteni ügyfelenként (vagyis nem az ügyfél bankszámaszámát, hanem a sajátunkét). Ha ennek az ügyfélnek a kiállított számlákon más bankszámlaszámot szeretnénk megjeleníteni, akkor ide kell beírni ezt az egyedi bankszámlaszámot. Projektenként lehet hasznos, ha egyedi bankszámlaszámra szeretnénk gyűjteni egy projekt bevételeit. Ha egy ilyen ügyfelet választunk ki számlázáskor, az ügyviteli program rákérdez a program felhasználójától, hogy le szeretné-e cserélni a bankszámlaszámot.
  8. Projekt Bevétel Menü
    Projekt szoftver Bevételek táblázata feletti menüben alternatív színekkel könnyítettük meg a felhasználó számára a gyorsabb használatot.
  9. Projekt: Év kiválasztás
    Projekt szoftverben az év kiválasztási legördülő lista fordított rendezésű: legfelül van az idei év és csökkenő sorrendben lehet kiválasztani a többi, rendelkezésre álló évet.
  10. Projekt: Elrendezés
    Eddig a Projekt szoftverben a “Projekt felső rész elrejtése” segítségével el lehetett rejteni a projekt felső részét, hogy több hely maradjon a Bevételezés és Kiadás táblázatoknak. Ezt lecseréltük egy “Elrendezés” legördülő listára, ahol az alábbiak közül lehet választani:
    ◉ Bevétel + Kiadás
    ◉ Bevétel
    ◉ Kiadás
    ◉ Minden látszik (Felső rész + Bevétel + Kiadás)
  11. Új naptár esemény a kijelölt projekthez
    Projekt modulban egy új menüpont érhető el, “Új naptár esemény a kijelölt projekthez” néven. A gombra kattintva az ügyviteli szoftver létrehoz egy felugró esemény ablakot, melyen előre kitölti:  a projekt nevét, leírását, a kezdő és záró dátumokat és az ügyfél nevét. A felhasználó természetesen még módosíthatja az adatokat, véglegesítés előtt.
  12. Cím hozzárendelés Projekthez
    Projekt modulban minden projekthez ügyfél címet lehet kiválasztani. A címet a Crm szoftverben lehet rögzíteni.
  13. Projekt: URL hozzáadás és megnyitás
    Elkészítettük az URL csatolást, mely az “Állomány útvonalának csatolása” modulba épült be. Jelenleg a Projekt modulból és a Projekt igényekből érhető el.
  14. Projekt- hez tartozó események
    Projekt modulban már kétféleképpen érhető el a naptár: “Összes naptár esemény” és “Projektekhez tartozó események” gombra kattintva. A második esetben csak azokat az eseményeket láthatjuk, melyek össze vannak rendelve projektekkel.
  15. Projekt Kedvezmények
    Kedvezményeket lehet a Projekt modulhoz rendelni. A kedvezmények automatikusan megjelennek a megfelelő projekt árajánlat nyomtatványokon.

Crm szoftver és projekt szoftver fejlesztések: 2023 év

  1. Projekt szoftverben már lehetőség van terméktörzsben nem található termékek importálására, Excel állományból.
    A projekt szoftver ebben a sorrendben várja az Excel adatokat: A.oszlop: Cikkszám, B.oszlop: Megnevezés,C.oszlop: Mennyiség,D.oszlop: Nettó egységár.
  2. Crm feladatkiosztó naptárában az eddig megszokott elvégző személyen kívül további delegáltakat lehet hozzáadni. Az új kis piktogram gombra kattintva egy új ablakban megnézhetjük / hozzáadhatjuk az aktuális esemény delegált személyeit. Fontos, hogy a delegált személyek saját naptárbában csak akkor jelennek meg ezek az (indirekt) események, ha be van kapcsolva a “Crm Esemény: a delegált (további elvégző) naptárában is jelenjen meg?” beállítás
  3. Crm szoftver naptárában optimalizáltuk a Projekt fülről elérhető Projekt kiválasztás, Tétel kiválasztás, illetve Eszköz kiválasztás ablakok betöltődését.
  4. Mobil Crm táblázat Naptár és Feladat kiosztó részét kibővítettük táblázatos megjelenítéssel is.
  5. Vadonatúj és könnyen átlátható menüt készítettünk a Projekt modul bevételek táblázata fölé. Ez a menü leváltja a korábban használatos Parancsok gomb-menüt.
  6. Projekt szoftverben már lehetőség van terméktörzsben nem található termékek importálására, Excel állományból.
    A projekt szoftver ebben a sorrendben várja az Excel adatokat: A.oszlop: Cikkszám, B.oszlop: Megnevezés,C.oszlop: Mennyiség,D.oszlop: Nettó egységár.
  7. Crm feladatkiosztó naptárában az eddig megszokott elvégző személyen kívül további delegáltakat lehet hozzáadni. Az új kis piktogram gombra kattintva egy új ablakban megnézhetjük / hozzáadhatjuk az aktuális esemény delegált személyeit. Fontos, hogy a delegált személyek saját naptárbában csak akkor jelennek meg ezek az (indirekt) események, ha be van kapcsolva a “Crm Esemény: a delegált (további elvégző) naptárában is jelenjen meg?” beállítás.
  8. Crm szoftver naptárában optimalizáltuk a Projekt fülről elérhető Projekt kiválasztás, Tétel kiválasztás, illetve Eszköz kiválasztás ablakok betöltődését.
  9. Projekt tétel hozzáadáskor a projekt szoftver hibaüzenetet adott. Javítottuk.
  10. Projekt szoftverben létrehozunk egy “Tételek Szabad műveletes ár módosítás” menüpontot, melyre kattintva tömegesen megváltoztathatjuk a Bevételezés sorok nettó árát, akármilyen egyszerű képletet használva (összeadás, kivonás, osztás, szorzás). Példa a használatra: “*1.16”.  Ilyenkor az összes tétel sor összegét megnöveli 16%-al. Másik példa: “+1000”. Ebben az esetben minden tétel sor árát megnöveli 1 000 Ft-al.
  11. Mobil Crm Naptár és Feladat kiosztóban már nemcsak a vizuális ablakban lehet új eseményt rögzíteni, illetve meglévő eseményt szerkeszteni, hanem a táblázatos ablakban is.

Crm szoftver és projekt szoftver fejlesztések: 2022 év

  1. Lefejlesztettük a Crm szoftver és a Netiroda (online Crm szoftver) összekötését a megtörtént események szintjén.
    Normál esetben a Crm progam és a Netiroda egy, közös adatbázist használnak és nincs szükség erre, azonban néha előfordulhat, hogy mindkét szoftver más adatbázist használ.
    Ez a Crm fejlesztés letölti a Netiroda megtörtént eseményeit a Crm-be.
  2. A Projekt szoftver állomány csatolásainak a kezelését átdolgoztuk: hatékonyabban lehet egérrel rávonszolni az állományokat a projekt felületére.
  3. Crm szoftverben található “Összes esemény (bővített)” jelentés már előszűrő ablakkal rendelkezik: mezőnként be lehet írni akár szótördékeket is, így sok crm esemény esetén jelentősen felgyorsul a betöltődés, hiszen a szerverről eleve csak a végeredményt tölti be.
    Külön érdekessége, hogy a Crm program a korábban létrehozott Felhasználói adatmezőket is felajánlja az előszűrő ablakban!
  4. Crm szoftverben a Jelentések fül alatt található Összes esemény (szűkített) és Összes esemény (bővített) jelentésekből közvetlenül rá lehet ugrani a kijelölt eseményre. Csupán az “Ugrás az eseményre” gombra kell kattintani. A Crm program kiválasztja az ügyfelet, majd aktívvá teszi az ügyfél adott eseményét.
  5. Crm program “Email küldése a tennivalókról” modulja már nem csak dátum szerint rendezi le a feladatokat az emailben, hanem az időpontot is figyelembe veszi (óra, perc, másodperc).
  6. A Crm program Tennivalók listáiban megjelenítjük az események eltelt idejét percben és órában is. Mindkettőt alul külön összesítjük, így ha leszűrjük az adatokat bármilyen feltétel szerint, dinamikusan változnak az összesített idők is.
  7. Projekt szoftver bevétel tételeibe importálni lehet Excel formátumban. Az Excel két oszlopot dolgoz fel: az első oszlop a termék cikkszáma, a második pedig a darabszám.
    A program feldolgozza az Excel állomány tartalmát úgy, hogy rákeres a megadott cikkszámokra a termék törzsben.
    Egy varázsló bekéri a tételek nevét (ha ki van töltve, minden tétel neve a megadott lesz, ha nincs kitöltve, a termékekből veszi), valamint a főcsoport nevét. Elérhetőség: a Projekt részletes fülön ->Bevételek tételei / Parancsok / Importálás Excelből.
    Ha a Projekt program nem talál meg bizonyos cikkszámokat a termék törzsben, üzenetben figyelmezteti a felhasználót, felsorolva a hibás cikkszámokat.
  8. Módosítottuk a Projekt programban a bevételek hozzáadását: már nem csak egyesével lehet hozzáadni a tételeket, hanem a felugró ablakban, ha rákattintunk a “Hozzáadás a kosárhoz” gombra, akkor a projekt szoftver a háttérben megjegyzi és a végén, a Kiválaszt gombra kattintáskor az összes tételt egyszerre beteszi a kosárba. Attól sem kell félni, hogy véletlenül többször adjuk ugyanazt a tételt hozzá, mert a szoftver lekezeli (nem adja másodszor is a listához ugyanazt a terméket).
  9. Már a termék cikkszám mezőt is rögzíti a Projekt szoftver a Bevételek tételei táblázatban
  10. Crm szoftverben felgyorsítottuk a Megtörtént események állomány csatolás betöltését.
  11. Ha a “Küldjön emailt a program az esemény elvégzőjének?” új beállítást kipipáljuk, a Crm szoftver automatikusan emailt küld egy új esemény létrehozásánál, a feladat elvégzőjének.
  12. Crm szoftver naptárában egy adott eseményt el lehet küldeni az elvégzőnek. Egér jobb gombbal kell rákattintani az eseményre, majd a “Esemény küldés e-mailben az elvégzőnek” menüpontra kell kattintani.
  13. Az Ügyfél információs ablak már a Crm programból is meghívható.
  14. Crm programban a “Kiválasztott ügyfél projektjei” menüpontra kattintva a crm szoftver egy ablakban megjeleníti a Projekt nyilvántartó szoftver kijelölt ügyfélhez tartozó projekteket. Itt ki lehet választani, hogy mely projektet szeretnénk megnyitni.
  15. Crm szoftverben található “Bővített lista – Intervallumra” jelentésben már ki lehet választani, hogy csak egy kiválasztott ügyfél eseményeit szeretnénk látni.
  16. Crm naptárban, átalakítottuk a jobb oldalon taláható hónap navigációs sávot: élesebben és átláthatóbban jelennek meg a hónapok és a hetek sorszámozásai.
  17. Crm szoftverben a telefonszám szótöredékre keresés mutatja a cég nevét a kontakt személyek mellett, abban az esetben is, ha a Crm program  akontakt személy telefonszámában találta meg  a beírt telefonszám részletet.
  18. Felgyorsítottuk a Crm szoftverben a megtörtént események betöltődését
  19. Hatékonyábba tettük a Státuszok ablak betöltődését a Crm programban.
  20. Már a Projekt szoftverből is elérhető a Mindenben Keres funkció (a fő táblázatban).
  21. A  Projekt Menedzsment modul Bevételek és Kiadások táblázataiban a Nettó értékek beírásánál beépített számológép segít a felhasználónak az ár kiszámolásában.
  22. Crm szoftverben a “CRM – kiválasztott ügyfél projektjei” modult módosítottuk az alábbiak szerint:
    ◉ Ha az aktuális ügyfélnek nincs projektje, a Crm program egy rövid ideig megjelenő ablakban tájékoztatja a felhasználót.
    ◉ Ha az ügyfélnek csak egy projektje van, a program megnyitja a Projekt szoftvert, kiválasztva az ügyfél projektjét.
    ◉ Amennyiben az ügyfélnek több projektje van, a crm szoftver megjeleníti a Projekt kiválasztó ablakot, hogy a felhasználó kiválaszthassa a számára megfelelőt.
  23. A Projekt szoftverben eddig is lehetett az Árajánlat nyomtatványon csoport szerint rendezni, de most már főcsoport szerint is lehet. Ha ki van töltve a főcsoport szerinti rendezés, akkor a projekt program főcsoportra és azon belül csoportra rendez. Tekintve, hogy a főcsoport szöveges, kézzel beírható adatmező, ezért dupla idézőjellel kell beírni a rendezést (ha használjuk) pl. “Burkolási munkák”, “Villanyszerelési munkák”.
  24. Már a Crm szoftverből is elérhető a “Google Drive csatolás funkció. Ügyfélhez is lehet Google állományokat csatolni és ügyfél megtörtént eseményből is.

Crm szoftver és projekt szoftver fejlesztések: 2021 év

  1. A Crm szoftver legfontosabb kereséseiben: a Kontakt személyre keresés, Telefonszámra keresés, Email címre keresés ablakokban egy új gomb található: “Ablakot bezár és Ugrás az ügyfélre”.
    Ha rákattintunk erre a gombra, egy kattintással rá tudunk ugrani a kijelölt ügyfél crm adatlapjára.
  2. Hogy frissíthetjük újra az árakat a projekt szoftverben? Jelöljük ki a sorokat (Ctrl + egér kattintással), majd kattintsunk a Parancsok menü/ „Csoportos műveletek” / „Ár módosítás” /”Tételek árainak frissítése” menüpontra. Ez az új funkció újra befrissíti a kijelölt tételek árait a termék törzsből. Mikor lehet ez haszos? Például ha egy korábban már elküldött árajánlatot aktualizálni kell a jelenlegi árakra. Vagy az is előfordulhat, hogy  átírtuk a tételek eredeti árait („játszottunk az árakkal”), de meggondoltuk magunkat és vissza szeretnénk mindent állítani.
  3. Sokkal gyorsabbá tettük a Crm programban az Email címre keresés, Kontakt személyre keresés és Telefonszámra keresés funkció.
  4. Bárhonnan elérhető lett a Keresés menü, mert áthelyeztük a Crm szoftver bal felső sarkába. A másik előnye, hogy itt testre lehet szabni a gombokat a szokásos módon.
  5. Optimalizáltuk a “Crm egyedi adattáblák Crm fő adatokkal” jelentést, így sokkal gyorsabban töltődnek be az egyedi adattáblák adatai.
  6. Gyorsítottunk a crm program naptár és feladat kiosztó moduljaiban.
  7. A Megtörtént események jelentésben már időintervallumot lehet kiválasztani, mely alapértelmezetten az utolsó egy hónapot mutatja. Ezen kívül meg lehet adni az események maximális mennyiségét. Például lekérdezhetük az utóbbi 11 nap utolsó 9 eseményét 🙂
    Az „Összes esemény(szűkített), illetve Összes esemény(bővített)”-re kell kattintani, mely a Crm menü / Jelentések fül / Esemény jelentések alatt található.
  8. Cím adatok módosítása, ha a projekt programból számlázunk:
    Eddig, ha számlát állított ki a felhasználó a Projekt szoftverből, nem lehetett átszerkeszteni a cím adatokat utólag, ezt most engedélyeztük. Ha a Projekt szoftverből számlát állítunk  ki, akkor át lehet módosítani a cím adatokat utólag.
  9. Direkt Sms küldhető a Crm szoftverből azoknak az ügyfeleinknek, akik Sms Sámánt használnak.
  10. E-számla készítés projektből
    Javítás: Ha e-számlát készítünk a Projekt szoftverből, a program minden esetben kitölti az ügyfél belső azonosítóját (korábban néhány kivételes esetben nem küldte el)
  11. A Crm programban ha kijelölünk egy adott ügyfelet és rákattintunk az az “Ugrás az ügyfél törzsre” menüpontra, akkor a Crm program automatikusan megnyitja a Vevők ablakot és kijelöli ott is az ügyfelet. Fordítva is működik a dolog: a Vevők ablakban rá kell kattintani az “Ugrás a CRM-re” menüpontra. Ez megnyitja a Crm szoftvert és kijelöli az adott ügyfelet. Hasznos lehet specifikus adatok beállításához pl. adószám alapú cím rögzítés. Sok időt takarít meg, hiszen nem kell rákeresni az ügyfélre.
  12. Ha külföldi vevőnek számlázunk a Projekt szoftverből, a Crm program beállítja az ügyfél EU adószámát és az ügyfél adó státuszát is pl. „Külföldi adóalany
  13. Vevő státuszt kap a Crm programban rögített új ügyfél.
  14. Kétszeres mélységű árajánlat alábontás a Projekt Árajánlat nyomtatványon.
    Képzeljünk el egy olyan esetet, amikor árajánlatot kell adnunk egy cégnek a cégnél levő összes légkondicionáló berendezés ÉS az összer radiátor karbantartására.
    Az ügyfél tételesen szeretné látni, hogy mennyi a légkondicionálók karbantartása, a várható alkatrészek cseréje, de ugyanezt szeretné látni a radiátorokra is, egy ajánlatban. Természetes legyen külön összesen mind a 4 főágra (össz. légkondi karbantartás, össz.légkondi alkatrészek, össz. radiátor karbantartás, össz. radiátor alkatrészek), és legyen egy végössszesen is. 🙂Ezt lehet megoldani a főcsoportok alkalmazásával – melyet normál ajánlat adásnál felesleges használni. Hogy készítjük el a fenti ajánlatot?
    Vigyük fel az összes légkondicionáló karbantartás sort (teljesen mindegy, hogy 3, vagy 40 sorról beszélünk). Legyen az alcsoport „Karbantartás”, a főcsoportnak írjuk be hogy pl. „Légkondicionáló”. Ne felejtsük el a sor Duplikálás funkciót, mely jelentősen felgyorsítja az adatfelvitelt!
    ◉ Vigyük fel az az összes légkondicionáló alkatrész sort. Alcsoport: „Alkatrész”, főcsoport szintén „Légkondicionáló”.
    ◉ Vigyük fel az az összes radiátor karbantartás sort. Alcsoport: „Karbantartás”, főcsoport „Radiátor”.
    ◉ Vigyük fel az az összes radiátor alkatrész sort. Alcsoport: „Alkatrész”, főcsoport „Radiátor”.Ennyi. A projekt program ajánlata összesíteni fogja külön-külön mind a 4 fenti csoportot, majd összesíteni fogja a Légkondicionálókat (Karbantartás+Alkatrész),összesíteni fogja a Radiátorokat (Karbantartás+Alkatrész), majd végösszesent is készít.
  15. “Automata szerkesztés” jelölőnégyzetet tettük be a Crm program Megtörtént események részére. Ha ezt kipipáljuk, folyamatos szerkesztési módban maradnak a crm szoftver megtörtén eseményei. Ha telefonos egyeztetéseket végzünk az ügyfeleinkkel, jelentősen felgyorsítja az adatrögzítést.
  16. Mi történik, ha előveszünk egy régi projektet előveszünk, hogy árajánlatot adjunk az érdeklődőnek, de közben a termék törzsben megváltoztak az árak? Jelöljük ki a projekt szoftverben az adott tételeket (Ctrl+Kattintás), majd kattintsunk a Parancsok menü/ Csoportos műveletek / “Leírások frissítése a termék törzsből” menüpontra.
  17. Kényelmesen, külön ablakban lehet szerkeszteni a Crm programban a fő címet és a szállítási címeket. Emellett korlátlanul lehet egyéb címeket rögzíteni a További címek táblázatában.
  18. Módosítani lehet a Projekt szofver áfa kulcsati a Bevétel tételei táblázatában. Az áfa kulcsot a projekt kezelő program automatikusan beemeli a termék törzsből, de így lehetőség van a felülbírálására.
  19. Az ügyviteli szoftverben levő Crm programnak külön adatbázisa volt eddig: a crm programban levő ügyfelek és a normál ügyféltörzs között adatcsere folyt a háttérben. Az egész folyamatot leegyszerűsítettük oly módon, hogy az új ügyviteli programban a Crm szoftver adatbázisa egy az egyben közös az ügyfelekkel, így ha bármilyen dolgot módosítunk, valós időben a másik “oldalon is láthatjuk.
  20. Ablak visszaállítás normál méretre a Crm programban
    Előfordul, hogy a felhasználó addig állítgatja az ablak pozícióját, míg az ablak széle bekerül a fő ablak alá és nem tudja többé “megragadni”. Hasonlóképpen a Termékekhez, a Crm szoftverben is létrehoztuk az “Ablak normál méret” parancsot, mely visszaállítja az ablak méretét és pozicíóját. Ez a menüpont a a Beállítások fül alatt az “Ablak és menü” legördülő menüre kattintva érhető el.
  21. Projektmenedzsment program: tételek elrejtése az ajánlaton
    A projektmenedzsment programban árajánlat készítésekor néha szükség lehet arra, hogy ne jelenítsük meg a tételeket (még). Ezt oldottuk meg: ilyenkor csak az ajánlat fejlécét láblécét jeleníti meg, a projekt program kihagyja a nyomtatandó dokumentumról a tételekhez tartozó részeket.
  22. Üzletkötő korlátozás: már a Crm szoftverben is
    Az üzletkötőknél be lehetett állítani – a Felhasználók/Jogosultságok modulban -, hogy csak a saját ügyfeleiket lássák. Most megoldottuk, hogy ez a Crm szoftverben is működjön! Nagyon hasznos lehet akkor, ha az üzletkötők a Crm programban rögzítik a saját ügyfeleikhez tartozó eseményeket, de nem láthatják a többi céget.
  23. Crm program: Ablak és menü beállítások
    Letisztultabbá tettük a Crm szoftver beállításait: létrehoztunk egy “Ablak és menü” legördülő menüt a Beállítások fül alatt és ez alá helyeztük át az összes ablakkal, menüponttal és kinézet menedzserrel kapcsolatos beállításokat.
  24. Több számlázási cég egy programban – Projekt összekötés
    A Több számlázási cég egy programban modult összekötöttük a projekt szoftverrel. Az összes projekt nyomtatványon az ügyviteli szoftver lecseréli a központi saját céggel kapcsolatos adatokat a kiválasztott saját cégre.
  25. Felhasználók által létrehozott egyedi adatmezők bővítés
    A Felhasználók által létrehozott egyedi adatmezők modul kibővült a Crm kontakt adatokkal. Most már a Crm program kontakt személyeit is ki lehet bővíteni egyedi adatmezőkkel!
  26. Projekt költségek
    A Projekt szoftver Költségek táblázatában megjelenítettük az Év, Hónap és Nap adatokat, így a felhasználó könnyen le tudja szűrni a költségeket bizonyos hónapokra, vagy akár napokra. Eddig is meg lehetett ezt tenni, de csak kezdő és záró dátum megadásával. Az új módszerrel közvetlenül a költségek táblázatból le lehet szűrni pl. 2021 Decemberre.
  27. Crm program: Excel export a leszűrt ügyfelekre (cég és kontakt adatokkal)
    Egy nagyon hasznos jelentést készítettünk el a Crm programban: a leszűrt ügyfelek és a hozzájuk tartozó kontakt személyek adatait jeleníti meg, melyet ki lehet exportálni a szokásos módon Excel formátumba.
  28. Projekt szoftver
    Most már a Projekt szoftver tétel kiválasztó ablakában nem csak egy tételt lehet hozzáadni, hanem bármennyit. Control + egérkattintással, Shift + egérkattintással, illetve jelölőnégyzettel is ki lehet jelölni a projekthez hozzáadandó tételeket.
  29. Crm program: Tömeges megtörtént esemény készítés
    Az új funkció segítségével egyetlenegy ügyfél eseményt kell megírnunk pl. “Hírlevél kiküldve 2021.10.27-én” és a Crm szoftvert az összes leszűrt ügyfélhez létrehozza egyszerre.
  30. Projekt szoftver
    A Projekt szoftverben átrendeztük, átláthatóbbá tettük a Bevétel tételek parancsait: a “Csoportos műveletek menü” alá tettük az “Ár növelés” menüpontokat és a “Mennyiség növelés” menüpontot.
  31. Crm program: Egy megtörtént esemény átmozgatása
    A Crm szoftverben már egy kijelölt ügyfél megtörtént eseményt is át lehet mozgatni egy másik ügyfél eseményei alá. (a megtörtént esemény nem ugyanaz, mint a naptár feladatkiosztó eseményei).
  32. Új segéd modul a Crm szoftverhez: Outlook szinkronizálás
    A Crm programunkat már egy új modul is kiegészítheti, az Outlook Naptár szinkronizálás, mely segítségével két irányban tudunk szinkronizálni a Crm program és az Outlook program között.
  33. Projekt szoftver
    Kibővítettük a tétel kiválasztását a Projekt szoftverben. Le lehet szűrni és csoportosítani a kiválasztó ablakban a termékeket és a szolgáltatásokat, felgyorsítva ezzel a projekt kezelő szoftver tétel rögzítését.
  34. Crm szoftver: Feladatkezelők gyors elérése
    Eddig a Crm szoftver feladatkezelőit csak közvetlenül a Crm szoftver menüjéből lehetett elérni. Az ügyviteli szoftver crm menüpontját átalakítottuk “osztott” menüpontra úgy, hogy a felső részre kattintva továbbra is a Crm program jön be, de az alsó rész egy legördülő menü lett, melyből elérhetők a “Crm naptár: Saját elvégzett feladatok” és a “Crm naptár: Saját elvégzetlen feladatok” feladat kiosztó modulok.
    Így könnyen el lehet érni a feladat kiosztókat, a Crm program indítása nélkül is. A közeljövőben várhatóan további feladatkiosztó naptárakkal fogjuk bővíteni ezt a menüt.
  35. Projekt szoftver nyomtatványok
    A Projekt szoftverben módosítottuk az összes nyomtatványt úgy, hogy ha a felhasználó el szeretné rejteni a tétel árakat, mindegyiknél működjön
  36. Crm szoftver: További adatok
    Módosítottuk a Crm programban a “Kijelölt ügyfél” / “További adatok” részt a következő módon:
    ◉ Létrehoztunk egy “További adatok” részt, mely alapértelmezésben be van zárva (hogy ne foglaljon helyet).
    Ezt kinyitva láthatjuk a korábbról megszokott Fő cím, Szállítási cím, Adószám, Adószám EU részt.
    ◉ Ez alá betettük a Cégbejegyzési szám és Bankszámlaszám adatokat.
    ◉ A “További címek” csoportot szintén bezártuk, mert ritkán használják az ügyfeleink, így ez sem foglal felesleges helyet.
  37. Crm szoftver: Sorok törlése a megtörtént eseményekben
    Most már a kijelölt megtörtént esemény bizonyos sorait is képes kitörölni a Crm szoftver. Hogyan? Meg lehet adni, hogy milyen karakterekkel kezdődő sorokat töröljön ki, pl. “#”, vagy “*”. Hasznos lehet például, ha egy telefonálási forgatókönyvet töltünk be az eseménybe, felhívjuk az ügyfelet telefonon (puskaként használva a betöltött kérdéseket), majd kitöröjük e funkcióval a már felesleges kérdéseket (a begépelt válaszok ottmaradnak).
    Így érthető el: “Eddig megtörtént események” fül / “Egyéb” lenyíló gomb / “Leírás sorok törlése, szabály szerint”.
  38. Crm szoftver: Irkafecni beszúrás a megtörtént eseménybe
    Most már a Crm szoftver megtörtént eseményébe is be lehet szúrni IrkaFecni szöveges sablont. Kattintsunk az “Egyéb” lenyíló gomb “Irkafecni beszúrás a leírásba” menüpontjára. A Crm program felajánlja az Irkafecni ablakot, ahol a megjelenő fa-struktúrában kiválaszthatjuk az előre megírt szöveges sablont. A zöld pipa gombra kattintva a Crm szoftver beszúrja az aktuálisan szerkesztett megtörtént esemény pozíciójába.
  39. Projekt szoftver
    A “Bevétel tétel leírás forrása” új beállítással be lehet állítani, hogy ha a Projekt szoftver bevétel oldalára felviszünk egy a Termék karbantartásban már létező terméket, akkor a normál termék leírást másolja be, vagy a termék rtf formázott leírást használja.
  40. Felhasználók: belső azonosító megjelenítés
    A Felhasználók-Jogosultságok modulban lehetőség van a felhasználók belső azonosító számának a megjelenítésére. Mikor lehet hasznos? Például ha a Crm szoftverbe szeretnénk importálni és már rögtön az Excel állományban meg szeretnénk határozni, hogy mely ügyfélhez melyik saját ügyintézőnk tartozzon
  41. Crm szoftver: automatikus naptár megnyitás
    Ha a “Nyissa meg a naptárat a Crm programmal együtt?” új beállítás be van jelölve, akkor a Crm program automatikusan megnyitja a bejelentkezett felhasználó naptárát. A naptár a háttérben jelenik meg, a Crm program ablaka mögött, de a naptár emlékeztető ablak elől jelenik meg.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Bővebb információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás